Így, hogy rendszert csináltam az életemben, így gyorsabban telnek a napok. 9-re húzom az ébresztőt, hogy mindig feleslegesen bemenjek a titkárásgra elintézni azt az egyetlen egy papírt, ami a félévem érvényessé tételéhez kell - ebben az utóbbi 2 napban egyáltalán nem is számítottam siekerre, de holnap már nagyon jó lenne, ha elintéződne, mert ez már nevetséges, nem kicsit. Tehát, tudom, hogy nem kell felkelnem, de jobb ez így; hogy visszaszokok egy viszonylag még mindig laza rendszerhez - de legalább rendszer.
Bemegyek, képeket töltök fel, albumokat szerkesztek, s leveleket írogatok. Azért is az iskolában használom a gépeket, mert azokon lehet zenét is hallgatni, miközben használom a facebook-ot ;) Mert hát azért nagyon is kell a zene - annak ellenére, hogy mennyire dícsértem az előző bejegyzésemben a csöndet; az egy kellemes tapasztalat volt, de az az igazság, hogy valójában nem tudok zene nélkül élni :) -, s mióta Silvia visszajött, a természet hangja sincs már meg miután ő felkel. S tényleg jó, hogy el 'kell' készülnöm, s el 'kell' itthonról mennem, mert különben visszatérne a lustálkodós életformám. Helyette nagyon is aktív vagyok. Eddig bent edzettem, most inkább a jódiő adta szabadban végezhető tevékenységeket csinálom. Még napoztam is, de csak amiatt, hogy feltöltődjek napenergiával, amúgy sosem tudok lefeküdni csak úgy a napra. Ez nekem sosem ment. Ebben egy cseppet sem vagyok nő. Még így is nagyon izgága voltam a kiterített hatalmas hálózsákomon. Hogy lehet csak úgy feküdni a napon? Én pár percenként döntöttem úgy, hogy ülök, nem is, inkább fekszek, á, nem, ülök... Azonban nem hittem volna, hogy 2 óra alatt sikerül valamennyire is 'viccesen' lebarnulnom, de egy kicsit igen. Még kijavítható. Úgy kell csinálnom, hogy amint szép idő van, gyorsan mesztelenül színt kell kapnom, mert a legelső és a második alkalomnál barnulok a legtöbbet, utána már nem annyira. Tehát, ha az első napozást 'elrontom', akkor azon nehezen tudok változtatni, vagy csak jövőre próbálhatom meg újra :) De olyan gyenge itt a nap, hogy nem rontottam még el semmit. :) Vagy csak annyira fehér voltam, mert némi barnulással még csak most látom az 'átlagos' téli fakultságom. ... Jajj, de jó volt azóta még pár alkalommal élvezni a szanunázást is - bár a meleg miatt nem mindig volt kedvem még melegebbe mennem, ha úgy is tökéletesen jól éreztem magam -, s az úszást. Pénteken pont úgy történt minden, ahogy szokott. Csak az amerikai lány volt, de nem maradt sokáig, s megint az 'enyém' lett a medence, a szauna... Hétfőn többen voltak, de én később mentem le, hogy a végére újra egyedül maradhassak ;) .. jaj, és most jöttem rá, hogy pont lemaradtam ... nem baj, úgyis fanatikus megszállottja vagyok, nem lehetek ott minden egyes alkalommal. ... Sőt, bicikliztem is végre. María bicikliét kaptam meg vasárnapra, amin kiderült, hogy nincs fék; vagyis nem fékez, csak lelassít, de azt is nagyon lassan - ha a pedált visszafeszítem, mint a jó régi bicikliknél. És váltó sincs rajta, ami csak abban kellemetlen, hogy befelé a városba szinte csak gurultam, s már akkor tudtam, hogy ennek megfelelően kínkeservesen fogok hazajönni, mert felfelé fog vezetni az utam. Pedig még a gurulásban is elfáradtam, mert annyira izgultam, hogy meg tudjak állni, s folyamatosan fékeztem; mert ráadásul olyan magasan van az ülés, hogy nem ér le a lábam, csak úgy tudok megállni, ha leugrok. Ez a folyamatos izgalom nagyon lefárasztott. Azonban a hazafelé út nem volt annyira nehéz, mint gondoltam, sőt, az öröm erőt adott, az öröm, hogy milyen jól nézek majd ki :) És még tekertem volna tovább, ha a fenekem is úgy gondolta volna. Biciklizés közben megint a finneken gondolkodtam, s megint rájöttem valamire velük kapcsolatban: nem tudják mi az a város, pláne nem nagyváros. Helsinki olyan, mint egy vidéki város; könyörgöm, egy ország fővárosa nem állhat csak erdőkből. Még a központ is csak csak fákból áll, ami nagyon szép dolog, meg tudjuk, hogy mennyire környezetbarátok - s mióta láttam a 11 óra című dokumentumfilmet, azóta én is minden fára úgy nézek mint egy 'millió gallon vizet tudó raktározó', s a földcsuszamlás ellen kellenek -, de egy város az akkor sem erdő. Egy városban emberek laknak, és nem állatok - vagy ebbe inkább ne menjünk most bele... Eddig is tudtam, láttam, de így, hogy már minden zöld - mert az összes fa levelet hozott és a fenyőkről elolvadt a hó -, hogy a 'csupafehérséget' felváltotta a 'csupazöld', s testközelben tettem meg az utam a belvárosba, így igazán megbizonyosodhattam arról, hogy a finnek nem tudják mi az város. Nézzétek meg ti is.

Szerintetek így néz ki egy belváros? Én úgy vagyok vele, hogy az a város, amelyik használt -nem az én alapötletem, de sokat gondolkodtam rajta. Budapest azért város, mert azt használják, nyüzsögnek, élnek benne! Az a jó, hogy olyan sokarcú, s emberek vannak benne, s él. A vidék meg azért vidék hogy odamenjünk élvezni a zöldet, a nyugalmat, a csöndet. Én szeretem a vidéki városokat, de egy nagyváros legyen más. Helsinki nem más, ugyan olyan, mint egy másik város. Nincs arca, nincs különlegessége - ha csak pont nem az, hogy nincs neki. A nagy fehér templom akárhol máshol is lehetne, s még a Suomenlinna-t se ők, hanem a svédek építették. ... Jó, a külváros, ahol élek, legyen ilyen, sőt, szuper, hogy ilyen, de a belváros?!

Én így látom...

A természet változásainál hagytam abba, s ott is folytatnám... Megéltük a nem rövid telet, amit nem használtunk ki kellően, mert túl hideg volt; bár mindig szemeztem az óriás korcsolyapályával a nagy vasútállomás mellett, hogy majd Carlával elmegyünk, de akkora pont már nem volt meg - de már az is április közepe volt, s azt hittük, sosem jön el az olvadás pillanata... Ezen a héten meg tavasz nélkül köszöntött be a nyár, tegnap este a tavasz, 20 fokra csökkent le az eddigi 25, 26, néha 28 fok, s most felhős, melankólikus idő van; a fantasztikus idő után nem bánom, az időjárásnak mindenfélének kell lennie... Sok időt a szabadban töltöttem, s a legklasszabb az volt benne, hogy megtehettem. Egyébként sem kell az időt néznem, nem kell másokhoz alkalmazkodnom, még társaságba is csak akkor kell lennem, amikor én azt úgy kívánom. Olyan jó a csöndes lakás, csak a billenytyűkattogás keveredése az erdő hangjaival. Így valóban azt érezhetem, hogy nincs más, csak én a természetben... egyedül benne, pedig sosem voltam kifejezetten az a természet párti. A természetben levést családi nyaralásokkal, osztálykirándulásokkal párostítottam mindig is, sosem akartam benne egyedül lenni, s egyedül élvezni - még a Margit-szigetre se mennék ki egyedül ... Zenét is ritkán hallgatok, mert olyan jó ez a csend, mert ez az.. Pesten hiába vagyok én csendben, akkor is hallom, ahogy a szomszéd lubickol a kádban, s a beteg nő krákogva fogat mos; ott azért igyekszem bárhogy zajt csinálni, hogy elnyomjam más zaját, csakhogy a saját zajkeltésemben egyedül lehessek... Bár persze néha kell a zene, hogy más hangulatba hozzon, vagy épp azt írja le, amilyenben az adott pillanatban vagyok... De arról is én döntök, hogy mikor és mit akarok hallani... csak most annyira élvezem a természet természetes zenéjét és látványát. Tegnap elmentem az erdőbe sétálni, ami a vasútállmomás és a lakás között van, de zavartak mások, s némi üldögélés és elmélázás után rájöttem, hogy az én lakásom egy erdőben van, arra néz az ablakom is, s ha kiülök a teraszra, akkor is az erdőben vagyok, s nincs is más, akit látnék, hogy velem lenne benne. Így hazamentem, s kijöttem a teraszra, s úgy örültem neki, mintha először láttam volna, hogy itt ilyen is van. ... Olyan furcsa, hogy csak akkor érzed az illatát, ha kihajolsz a teraszon, de akkor abban a pillanatban magába szippant, pedig valójában te szippantasz bele. Még nem jöttem rá, hogy miért csak akkor érzem, de mulatságos ezzel játszani. Egy dolog azonban mégis jó volt a padon ülve tegnap. Ott az út miatt jobban lehet az árnyékokat látni, ahogy a szél fújja a fákat, s minden mozog. Sok apró árnyfolt. Ettől él az erdő. Segít benne a nap, segít benne a szél, de az árnyékoktól mozog. Tetszett. ... S annyi, de annyi zöld van. Hiába fókuszálok egy pontra, megannyi különböző zöldet látok egyszerre. Azt hiszem az élénk zöld illik a legjobban ehhez az élénk kék éghez. Jól kiegészítik egymást. ... Tegnap esett az eső - nincs is jobb dolog egy meleg zivatarnál, ezzel mindenki egyet érthet. Nincs romantikusabb, szenderítőbb, de élénkítőbb, borzongatóan üdítő. Egyszer sétáltam át az erdőn eső után, de akkor tetszett a legjobban. A színek élénken lettek sötétebbek az eső után, erőteljesebbek, teltebbek, élettel telibbek; s az az illat, az az illat... kár, hogy nem zárhatom üvegbe, s nem vihetem el magammal. Rájöttem, hogy az erdőillat esőcseppekben oldódik a legjobban.
Ebben a maradék kis időben itt valóban azt tehetem, amihez csak épp kedvem van, s ez a szabadság... ez néha kezelhetetlen a számomra, mert pont a kötelezettség érzését kelti bennem, hogy 'most használjam ki a szabadságot, mert ki tudja, mikor lesz ilyen legközelebb' - érdekes ebben is felszólítás van... Nem is tudom, hogy lehet-e abszolút szabadságot érezni... Mindenesetre, örülök, hogy csakis számomra kellemes dolgokat 'kell' végeznem, s legfőképpen azokat is azért, mert én szeretném. Azokat a dolgokat teszem meg, amiket mindig megszeretnék, ha időm lenne - hát most itt van akkor az idejük. 'Kötelező szabadságos elfoglaltságok'. Eddig panaszkodtam, hogy megtehessem őket.. de még most is, annyi időm van, hogy nem kell velük igyekeznem; ha épp nincs kedvem megtenni ezt, vagy azt, megteszem holnap, vagy holnapután. Úgyis megfogom, mert szeretném - ezt is leültem megírni, mert úgy tartotta kedvem -; s nem baj, ha csak a zöld fákat van kedvem bámulni, s főzni valami finomat, vagy csak csöndben ülni... szinte sosem ültem még csöndben sokáig..

De itt van néhány kép összehasonlításul a szélsőséges időknek minálunk, hogy ti is lássátok, amiket én..

Egy kocsi a sok közül, amiket nem használtak...

S érdekes dolgok bukkantak elő a hó olvadásával az erkélyünk alatt, 2 kiló kenyér, egy tükör, némi szemét...

Itt a kilátás az erkélyről...

Itt a kis utcánk és a rengeteg bicikli...

A középső épület a mi házunk...

A lefelé vezető út a házunktól a megállókig, s az erdőhöz...

..ahol a téli korcsolyapálya is átalakult idővel kosárlabda-, ill. focipályává...

A szépséges fehér templomom, ami kék éggel vakítóan gyönyörű...

(bár, épp itt fordítva alakult az ég színe...)

(a hófedte fákkal még izgalmasabb látvány, hogy minden csupa fehér...)

S itt van a szigetecském is, ami szintén sok változáson ment át...

...most is épp elkezdett esni...

Talán még több reménnyel és nagyobb tervekkel indultam neki ennek az 5 hónapnak, mint 5 évvel ezelőtt annak a 11-nek, és tudjátok mit, nem lett sokkal másmilyenebb... Ezt nem kell feltétlen negatívan értelmezni, ez csupán tény, amihez az ember valahogy hozzáállhat; épp ahogy mondjuk felkel, vagy épp szép e az idő vagy sem; de a tényen magán mit sem változtat. Magadat kell formálni a tényhez és higgyétek el, én is midnen nap másként látom...

5 hónap elég ahhoz, hogy több szakaszt éljek meg, s így is történt... gyengülések és erősödések, örömök és meglepetések, semmittevések és cselekvések. A legjellemzőbb talán a lustálkodás volt, amit igyekeztem nyomós érvekkel alátámasztani, és előnyeit bizonygatni, miszerint soha többet az életemben nem lesz lehetőségem du. 5-ig aludni, mert dolgozni kell, s ott lesznek a gyerekek, s most használjak ki minden percet - még ha sokszor már 'sokak' is voltak ezek az üres percek, órák, napok, sőt hetek, és csak a fáradtságtól voltam fáradt és az unalomba unalmasodtam bele -, azt akartam, hogy egy életre előre és utólag pihenjem ki magam - azt hiszem sikerült. Milyen is volt egy ilyen nap? Délután 4-5 órakor szűk szemekkel és a lehető legfáradtabban a túlalvás miatt kinyitottam az ajtóm, ahol Silvia már kotyogóban csinálta az csakis olasz kávét pink szupermini naciban, pedig amilyen pöttöm, annyira vaskos, tömzsi lábai vannak és így még kisebbnek tűnik; s hátrafordul csupamaszatos szemüvegében - csak reggel használja, s mindegyis, hogy ujjlenyomatos, ő se lát ki a saját szemein valójában -, köszön, hogy 'Buon Giorno' borzasztó rekedtes hangon, én megismétlem ezt ugyan olyan hörgéssel; majd megkérdezi, hogy kérek-e én is - én több tejjel és cukorral iszom, mint ő -, s leülünk a kék kanapéra a nappaliban a fehér asztalkánkhoz és nem szólunk, csak néha nyöszörgünk, hogy olyan fáradtak vagyunk, hogy lehet, visszafekszünk inkább. Kész szenvedés. Ám néha erőt veszünk magunkon, s bemegyünk edzeni, hogy ha már így sem mentünk be az óráinkra, s amúgyis el lett cseszve a nap, akkor legalább csináljunk valamit, hogy ne teljen el ez a nap is semmittevéssel. Bár ez néha ott bukott meg, hogy ettünk, s tele hassal ugye 'nem lehet' edzeni. Én ezt a vissza-visszatérő korszakomat mindig hamarabb elhagytam - pontosabban én elhagytam, Silvia abban él szinte folyamatosan. Megvalósítottam egyetlen egy dolgot azokból, amiket terveztem: edzettem, méghozzá sokat. Valóban ez volt az életem pár hónapig, s ha lehet ilyen szépen fogalmazni, eléggé a szenvedélyem lett, komolyan, már hiányzik. Ezzel valahol a táncot szerettem volna pótolni és a vele együtt járó mozgásigényemet kielégíteni, s ha már okos nem leszek, legyek csinosabb. Aki tudja, hogy mennyire nem szeretek futni, s mennyire félek a futópadtól - mert gyorsabb, mint én vagyok, s leesek.. tudom, vannak gombok, de attól függetlenül, akkor is veszélyes :) -, nagyon meg lesznek lepődve, hogy megszerettem a futást, és a futópadot is megkedveltem. Annyit használtam az elliszis gépet - mindig azt képzeltem, hogy Anyámokat nézek, mert 20-25 perc egy rész -, amik pont a futópadokat mellett vannak, hogy egyszer végre bátorkodtam rálépni, s tetszett - többet nem is ellipsziseztem. Ezen felbuzdulva egyre több szerkentyűt kipróbáltam az edzőteremben - ha már egyszer fizettem érte ugye ;) -, s olyan rendszerességgel jártam edzeni, és annyira csak ez volt minden fontos elfoglatságom, mintha legalábis fizettek volna érte. Az eredmény, nos, HippoNövéremék ittléte alatt nemhogy edzeni nem lehetett, hanem többet is 'kellett' fogyasztani, így ott egy pici visszaesés történt, de amilyen kisétkű KisCarlám van, s AngliaiAndrisunk is nagyon hasonló életet élt, mint én - valahogy az idei cserediák széria ilyesmit termelt -, így mentettük a menthetőt, úgyhogy, az én félévem sikere egészen konkrétan rám nézve mérhető leginkább - valahogy vissza kell szereznünk az önbizalmunkat, hát kezdjük ott, ahol a legkvesebb a tennivaló, meg ami leghamarabb hoz sikert. Na jó, most nem kell egy szupermodellre gondolni - a X-lábamon sokat nem tudtam formálni :D -, a lényeg, hogy erősödtem, s formásodtam, s én mg vagyok elégedve magammal - .. nagyjából :D. A legjobban a vasárnapokat kedveltem az edzés szemponjából, mert este 10-ig nyitva volt a terem, s elég kevesen jártak le ilyen időben. Olyankor az egész öltöző az enyém volt szaunástul - tökéletesen beleillet magányos és magamnak való kis életembe -; ugyanígy a hétfői otthoni úszások és szaunázások. Hmmmm, de jó is volt rohanni haza, sokszor egyenesen odamentem, nem is a lakásba - s haza már csak a hótaposót és télikabátot vettem úgy csupaszon, hogy otthon vegyek forró fürdőt. Hihetetlen, hogy mindez csupán egy karnyójtásnyira tőlem! Péntekenként, Szombatonként csak leszaladtam abba a ruhában, amiben voltam - csak egy törölközöt kaptam fel -, megtettem 10 métert a szembeépületig, levetkőztem, s már az enyém is volt a medence és a szanuna, amiért otthon sokkal többet kéne megtennem, s tennem, és nem lenne benne a lakbérben. Ha szerencsém volt, még az az amerikai lány sem jött le hétfőn, vagy szerdán - esetleg csak később -, aki szinte mindig lent van egyedül, s akkor minden minden csak az enyém volt; csak magammal lehet magnak magamtól magamban... sosem szerettem egyedül lenni - könyörgök, még anyukám hasában sem voltam egyedül, s tudjátok, hogy nem alszom egyedül sem -, de megtanultam nem csak elfogadni, hanem élvezni az egyedüllétet. Azt hiszem, mostmár érdekes lesz, hogy igényelni fogom... Nem tudjátok, milyen jó egyedül lenni meztelenül a forró szaunában, s utána meztelenül úszni, s csak azt hallani, amit akarsz, s csak arra figyelni, amire akarsz, s senki nem zavar meg. Azt hiszem ezt hívják 'tartalmas időeltöltésnek magaddal', s erre ugyanolyan szükség van, mint, hogy másokkal is tartalmas időt tölts el. ...

Az edzős korszak kicsit másképp nézett ki: időben felkeltem - jó, hát egészen 10 és du. 2 között még váltakozhatott, de a dél volt a döntő, ha nem kellett suliba mennem -, s estefelé edzés, ami előtt vagy iskolában voltam, vagy szintén iskolában, de csak a jobb internet és a jobb gépek miatt :) Őszintén? Eléggé kiesett ez az időszak - azt hiszem, túl sokat sikerült magammal lennem, és túlságosan egyforma volt minden nap. Sokszor összefutottam ismerősökkel az edzőteremben, de én csak pár szót beszélgettem velük, Silvia kicsit másképp tett, ami legalább biztosította az egsézséges lenézésem és szórakoztatásom - főleg addig, amíg nem volt zeném -, mert ő gyakorlatilag azért járt edzeni, hogy még ott is beszéljen. Amint meglátott egy ismerőst, melléállt, elkezdett vele diskurálni, pár perccel később már le is ült, s sokszor úgy mentem oda hozzá, hogy akkor én így mennék, majd otthon találkozunk - erre még mondott valami olyasmit, hogy igen, még ő is csinál ezt-azt; ja, persze -, de előtte is kizárólag sétált a futópadon, s a karizomgyakorlatai is annyiban merültek ki, hogy keresett magának egy pár könnyű súlyzót kedvetlenül, s egyesével emelgette fel a melle magassába kb. 10szer a súlyokat, aztán meg is unta, elment lenyújtani azt a sokmindent, amit tett. Egyszer kérdeztem rá, hogy hasismot nem szokott-e, mert ő panaszkodott annyit, hogy milyen sokat hízott főleg a hasára - s ennek megfelelően már csak olyan terhes felsőket vesz, amiről sokan azt hiszik, hogy divatos; s valóban mutatott képet még az előző nyárról, s az első pillanatban én sem tudtam visszafogni a megdöbbenésem; s mondtam is neki, hogy most sem kövér, de na, akkor nagyon csinos volt -, de nem, nem szokott hasizomerősítő gyakorlatokat végezni. ...

Ami az egyik legjobb volt ebben a fél évben, az az, hogy szerencsére minden utazás megvalósult, ami tervezve volt: tesómék meglátogattak, Carlám is eljött hozzám, és Andrissal csereüdültettük egymást, s próbáltuk a csereországjainkból a legjobbat nyújtani, úgy mint én plédául: Hesburger (a legélegedettebb arckifejezés), befagyott tó márciusban, olimpiai stadion - ami nekünk körülbelül soha nem lesz -, fél-fél liter fagyi együltünkben - de csak mert el kellett felezni; de volt, hogy 2 litert feleztünk el, így 1-1 liter akkor -, önkiszolgálós könyvtár, Suomenlinna, mint a békeszigete, lazacos-tejszínes tészta kaporral, de még sorolhatnám... A többieknek is természetesen igyekeztem a legjobbat kihozni az országból és az időből is :) A Hesburger Attila tetszését nyerte meg a legjobban (elégedett fogyasztók) (és én lehetnék a Hesburger reklámarca, egyértelmű)- ha persze nem számítjuk a malévos sajtosszendvicset, s az első repülős élményét :) - itt is egy nagyon elégedett vásárló -, s Carlának is ígértem még havat (, hamut nem :$) - de azért találtunk ;) Még az itt rendezett 'bénasági versenyt' is megnyertem - a kis 'csapatunk' minden nap elmesélte, hogy 'ki esett el majdnem ma is' közülük, s ezt pont olyan beleéléssel és gyerekes büszkeséggel mesélték, mintha arról lett volna szó, hogy ki miben jeleskedett aznap az iskolában, s miből hozott haza 5-öst. Szánalom. De ami azt illeti, nevezés nélkül is megnyertem, mert én nem csak majdnem, hanem el is estem a szigeten (Suomenlinna) 3-szor is, s egyiket sem egyedül - rossz hatással voltak rám magyar barátaim :) Számomra ez azért vicces, mert nagyon rég nem estem el, s azt hittem, hogy síelésen kívül lehetetlen ennyire ügyetlennek lenni. Először Andrisunkkal történt meg, ami már csak azért is lesz emlékezetes, mert mind a ketten elestünk fél órán belül 2-szer, szépen, egyenletesen elosztva az elesések közötti időt a fél órában. Már a 3-at sem hittük el, nem hogy a 4-et. Carlámmal pedig a tengerbe sikerült beleesnem félig-meddig, de ezekről és az összes élményeimről a 'vendégeimmel' a 'képblogjaimban' értesülhettek, s láthatjátok a kis történeteinket (facebook-on hamarosan). Csak annyiban, hogy refeláljak Andris barátunk blogjára, miszerint az angliai eseményekről én fogok tudosítani a bologomban - és kedvesen oda is illeszetette címet -, így pár sort írnom kell - bár a képblog lesz olyan részletes, mint az ő ittlétéről készült. Hogy rögtön 'kijavítsam' az egyetlen kis megjegyzését, miszerint London 'talán picit jobban tetszett'; nos, London lenyűgöző, de azt hiszem, az elhagyatott tengerparttól voltam a legjobban elragadtatva, az üres, mégis hangos, zenés, villogó, színes játéktermek kontrasztjától - ha csak nem számítjuk a Big Ben-t magát, ami iránt valami különös vonzalmam van, az tény.

Élveztem, hogy tanultam április végén-május elején, mivel szabadkezet adtak az esszéválasztásban (szociolingvisztika), így végre volt lehetőségem kutatni, saját kérdőívet csinálni és elemezni a saját eredményeimet; érezni, hogy a project az enyém. Azért élveztem annyira, mert magamnak csináltam - nem kellett volna ennyi energiát belefektetnem, ha csak az itteni tanulmányaimat nézzük, átengedtek volna, szinte ha akármit is írok -, valóban engem érdekelt a végeredmény, s saját magamra akartam büszke lenni úgy, hogy csak én mondom magamnak - talán ez is a magányos kis életemből fakad... Épp most kaptam pár szavas összegzést, s aszerint is izgalmas és tetsztős lett a munkám. (Végre valami pozitívum). S most nem maradt más, csak az utolsó napok élvezése... bár már szép az idő, s tegnap megjártam az 'én kis szigetecském', mennék már haza, mert elég volt a semmitettevésből, szeretném tovább csinálni az életem; azt hiszem tudom mi a következő lépés - szerencsére volt elég időm több ötlettel is előállni, s hálás vagyok, hogy volt lehetőség mindegyik kibontakoztatására magamban, s átlátására -, mostmár a további alakulásokhoz tettek kellenek, s csak akkor tudok többet, hogy mit hogy, s mint lehet, s ahhoz mérten újra megálmodni a következő lépéseket. Ugyanakkor egyre nyugtalanabb is vagyok, mert pénzem szűkében vagyok - nem mintha folyamatosan nem voltam, s lennék abban, s mindent nem 2-szer, hanem 3-szor meggondolni, hogy kiadjak-e bármire; nem, nem panaszkodni akarok, mert a legfontosabb az volt mindig is, hogy lássak, minél többet lássak, mert az nem feltétlen pénztől függ, s pláne nem feltétlen sok pénztől -, s munkába kell állnom, különben nem tudom mi lesz - igen, ez a legjobb megfogalmazás: nem tudom mi lesz. ... Tovább kell tanulnom, s többet kell dolgoznom, de nem bánom, csak fele ilyen kedvesek, s segítőkészek legyenek a tanárok, mint itt. Két órára jártam végül rendszeresen, de az a két tanár elragadó volt, mindig mosolyogtak, s még ők kérdezték a kurzus végeztével, hogy ugye élveztük az órákat. Hihetetlen.

A finneket nem fogom sajnálni, teljesen unszimpatikusakká váltak a számomra. A zárkózottságuk átváltott nálam képmutatásba. Az, hogy 'csak azért mosolygunk, hogy barátságosak legyünk, de juj, ha a barátom akarsz lenni, bocsi, azt már nem, és nincs mosoly' - fúj, ez gusztustalan. Lehet, hogy jobb az oktatásuk, tisztábbak és kényelmesebbek a tömegközlekedési eszközeik, nem hallani politikai ócsárolásról és itt még egy boltirakodó is annyit keres, mint nálunk egy bankár, nem akarnék többet köztük lenni. ... Náluk csak az észtek a rosszabbak, 'köszönhető' ez a vélemény az észt lakótársamnak, aki semmilyen udvariassági formát nem ismert. Azok az aprócska incidensek, amik még az első 2 hónapban megtörténtek, semmi nem volt ahhoz képes, hogy ideköltöztette a férjét Egyiptómból március elején se szó, se beszéd - s 'elfelejtett' szólni, hogy nem csak vendég lesz, hanem itt fog élni 2 és fél hónapot. Még csak azt az egyszerű és magától érthetődő kérdést sem tette fel, hogy mi beleegyezünk-e - ha már egyszer mi fizetjük a lakbért, s mi élünk ott hivatalosan. Undorító volt, hogy még így is valamikor áthozta az öccsét, s így teljes mértékben az ő csalédi fészke lett az elvileg mi lakásunk - mert a macskáról se feletkezzünk meg. Minden nap arra keltem, hogy többfogásos reggelit csinál Hippo a férjének - mert jaj, szegény, az ő gyomra nem yoghurthoz van szokva -, s a folyamatos macskanyávogásra, mert enni azt alig kapott szegény. Folyamatosan, a nap 24 órájában főztek, ettek és dagadtak - Hippo szemmel láthatóan kövérebb lett -, és persze a mosogatással napokat vártak, vegyszereket sem vettek, s takarítani is csak módjával. Volt olyan, hogy nem vettek macskaalmot sem, hanem újságpapírt tettek a macska vödrébe, s gondolhatjátok milyen macskaszarszagban enni, élni - az ajtóm folyamatosan csukva volt, s a lehető legkevesebbet érintkeztem velük. Még az a szerencsém a szerencsétlenségben, hogy nem egyedül kellett tűrnöm mindezt, hanem Silviával - bár a 'bulikirálynőnk' nem sokat tartózkodott otthon, még az is megeesett, hogy napokig csak átöltözni járt haza esténként az egyik buliból a másikba szó szerint. Azonban annyira megelégeltem a dolgot mostanra, hogy Angliából hazajövet köszönés nélkül megkérdeztem, hogy vettek-e WC-papírt, mert már megint nincs, s Silviával már 4 alkalommal mi vettünk; erre még persze neki állt feljebb, hogy 'csak' 3 napja nincs, s ő úgy van vele, hogy nem alkalmakat számolunk, hanem az vesz, aki épp észreveszi - jah, de érdekes, ő biztos nem lát jól -, s aztám még a férje is beleszólt, hogy ő, egyiptomiként nem is használ WC-papírt - na, ha ez valóban így van, akkor nagyon gusztustalanok. Másnap boldog meglepetésemre elköltöztek - persze otthagyták a mosatlant és a szemetesük. Azóta egyszer hallottam Hippo-t visszajönni, 10 percig pakolni - még elvitt pár dolgot. Remélem többet nem látom őket. Sokkal kellemesebb így a lakás. María is csak egyedül van, a fiúk Portugáliában nyaralnak, Lila pedig Oroszországban. Olyan jó volt tegnap előtt 3-masban a balcony-n vacsorázni 10-kor, amikor még világos volt, s hagyni, hogy ránk esteledjen. Sütöttem 'gyors sütit', s másnap reggel is olyan jó volt kiülni, s a napon reggelizni, ami valóban már tűz. Mióta visszajöttem Angliából, nem kell kabátot vennem - de még pulcsit sem -, s élvezem, hogy szandálban lehet járni. Tegnap nagyon nagyon jó volt egyedül bejárni a szigetet és fényes, zöld képeket készíteni - nem bántam annyira, hogy nem csupaszok már a fáim, s nem siettem haza a hétfői szaunázásomra, s úszásomra sem; ha szép idő van, ki kell használni; szombaton úgyis élvezkedhettem megint egyedül egy darabig, míg nem jött az amerikai (akiről más egyebet nem is tudok). Csütörtökön Silvia elutazik Frankfurtba az egyik spanyol udvarlójához - tudjuk miért, teljesen nyílvánvaló -, de pénteken már itt is lesz Lilám, úgyhogy remélem még biciklizünk erre-arra, s ezen a szombaton nem egyedül megyek bolhapiacozni. ... Vicces, hogy az iskolában itt hagytam abba az írást, mert hazasiettem vacsorát főzni a lányoknak (nagyon egészségesen élünk - no meg húsmentesen -, brokkolis-fokhagymás tészta) - amit megint csendesen, gyertyafényesen az erkély-teraszon fogyasztottunk el... >

Csak annyit hagy kezdjek el mesélni, hogy milyen érdekes volt látni a természet nagy alakulásait, változásait. A legjobban az erdőn vettem észre, a vasútállomás felé. Sokkal szívesebben jártam vonattal, s nem csak azért, mert gyorsabb, hanem az a kis erdei séta akármilyen napszakban, akármilyen időben feldob és gyönyörködtet... Amint átlépem a legelső óriásfenyő képzeletbeli határvonalát, s kijelenthettem, hogy az erdőben vagyok, máris azt éreztem, hogy máris a közepén vagyok, teljesen körülvesz, átölel, s abban a pillanatban hallom a madarakat, s legfőképpen érzem az erdő illatát. Különösen eső idején - valahogy a víz jobban oldja az erdő-illat kapszulákat. Imádom. Rövid kis út, és mindig sajnálom, hogy olyan gyorsan végig értem rajta; de néha megáltam, s megállok bámészkodni, s mosolyogva szívom magamba a frissességét.

-> ->

Egyenlőre ölelések:

Szaffika

Elkezdem leírni végre, hogyan is telnek itt egy napjaim, s milyen Erasmusosnak lenni...


Teljesen fel van borulva az életünk - én még sosem lustultam ennyit :) Most, ahogy elkezdtem írni, azt érzem, rettentő fáradt vagyok, pedig du. 2kor tudtam kimászni végre az ágyból, s azóta csak fürödtem, meg ettem, de legszívesebben máris visszamásznék :S :D De mostmár erőt veszek magamon, s elkezdem megírni az én kis cserediákos történetem :$ ami annyiban különbözik a többi cserediákétól, hogy én többet ülök a szobámban, s nem megyek bulizni (hozzájuk képest szinte nem, azért írtam, hogy 'nem megyek' - ők majdnem minden nap mennek) - de ennek több oka van... Először is, ismertessük a körülményeket: kikkel élek, hogyan, merre, meddig...


Kätlyn-t már ismeritek - az észt csaj, aki flúgos - shifo :D Azóta már rájöttünk, hogy végülis egész jó fej, de minden nap bosszankodunk rajta - kell valakin, nem?! -, mert kezdjük azzal, hogy kérdezés nélkül ideköltöztette a macskáit - pedig tilos állatokat tartani, s ha mi ezt mégis toleráljuk, akkor lehetne 'kedvesebb' -, s azokból a tányérokból eteti őket, amikből mi is eszünk, azokkal a kanalakkal meri ki nekik azt az undorító zsellés dolgot, amikkel szintén mi eszünk - persze már nem használjuk azokat -, s csak úgy beteszi a hűtőbe a konzervet aufóliapapír nélkül, s bűzlik; a szobájában van a poop-ja az állatoknak, az meg attól bűdös, s képes a poop-ot a sima szemetesünkbe kiüríteni, s nem viszi ám le; s nem is takarít utánuk... amúgy is, csak akkor takarít, ha az anyja jön - tehát már így kétszer megtette, wáó. S a 8 éves kisöccse már 2 hétvégét is itt töltött úgy, hogy buli volt a házban - könyörgök, egy 8 évesnek nem egy fiatalokkal teli hostel-ben a helye... -, s ami a 'legszebb' volt az első ilyen hétvége alkalmával, hogy nem is mondta, hogy egész hétvégére jön az öccse, csak péntek du.-ra; s mikor szombat este jövök fel a buliból, itt ül a csaj az én szobámban, a megkérdezésem nélkül használja a számítógépemet - az előtte lévő napokban megengedtem, hogy használja, mert sajnos érző lélek vagyok, s tudom milyen, ha az ember a férje után sír; bezzeg azért képes volt sms-t írni egyszer, hogy kölcsön adom-e a gépem, de azóta nem képes egy sms-re se válaszolni, mikor pl. megírjuk neki, hogy vegyen már a macskának kaját, mert itthagyja ránk 4 napra étlen, s basszus, nem fogunk mi a saját pénzünkből venni, nem a miénk -; tehát azt látom, hogy itt ül, s még csak azt sem mondja, hogy sorry, vagy valami ilyesmi, ráadásul még mosolyog, s csak annyit mond: "Hallgatom a kedvenc zenéidet!" - "Húú, az jó..." (gondolhatjátok), s közben a gyerek a másik szobában tv-zik - arra a kemény 2 és fél napra áthozták neki a tv-ét, ne unatkozzon -, de könyörgök, kérdezem én: ha egyszer itt van szerencsétlen, akkor miért nem vele foglalkozik? ... mosogatni? pfff... néha leviszi a szemetet, de a tejesdobozt mindig úgy dobja bele a szemetesbe, ahogy van - talán ez csesz fel a legjobban, ez a kis apróság, hogy nem képes összehajtogatni, hogy helytakarékosabb legyen a dolog... S nem vesz semmit - a mosogatószert, a többi vegyszert, toilet paper-t, kitchen paper-t, sponge-ot, etc. mindet mi vesszük Silviával; végre az anyjától hozott wc-papírt - mert az olcsóbb volt -, de azokat a macska szinte már cafatokra szaggatta... amúgy már csak egy macskánk van (Mirri, a fekete-fehér maradt, a tarka Nurru az anyjához költözött, aki Helsinkiben él az új férjével, meg a 8 éves fiúkkal), így kevesebb a bűz, s nem ébredek arra, hogy egyszerre 'sírnak', s már Mirri sem kaparja az ajtóm - nem vagyunk túl jóban mostanában :$ A kapcsolatunk pár fázison már végigment :) Először nagyon örültem neki, végre újra van egy kis szőrmókom - miután végre egyedül maradt, mert úgy volt, az anya, Nurru pár napon belül átkerül Kätlyn anyukájához, de abból persze végül pár hét lett -, sokat aludt az ágyamban, velem is - mikor reggelente elmentem fürödni, akkor visszajőve mindig a felmelegített helyemen találtam; vagy az ágy alatt bújkált, vagy a székemben nyújtózkodott.. Én angolul, finnül, s magyarul beszélek hozzá, Silvia többnyire olaszul, s Kätlyn természetesen észtül - lucky multilinguistic cat... sokszor jött, hogy simogassam, s nem elégedett meg egy kezemmel :P :D A legjobban akkor szerettem az ölelben babusgatni, mikor valakivel beszéltem - sokszor megkerestem a lakásban, hogy kényesztetésre kényszerítsem :$ De azóta nem vagyunk jóban, mióta harmadszorra rágta szét a vattapamacsos zacskómat - nem ugyanazt -, s tépte szét a vattapamacsokat, pedig a szekrényben a lehető legmagasabbra tettem - szeret, sőt imád bemászni a szekrénybe, s egyre feljebb mászni a polcokon -, na, akkor mérges voltam, s azóta csak egyszer-kétszer merészkedett be a szobámba, tart tőlem, de amúgy is nagyon félős. A legédesebb akkor volt, mikor az asztaltól nem láttam a macsakát, de hallottam a szekrényajtó nyikorgását, hogy nyílik, erre oldara kikuttantottam, s ő megdermedt, a levegőben megállt a tappancsa, amivel a szekrényt próbálta észrevétlenül kinyitni, s azzal a tipikus nézéssel nézett, hogy 'nem én voltam', s közben szobrosat játszott, hátha nem látom :) ... Kätlynből meg talán akkor lett elég, mikor vettem egy hűtőmágnest ajándékba, s nem bontottam ki a csomagolásából - hiszen ajándék, come on -, csak feltettem a hűtőre úgy ahogy volt, s másnap már ki volt bontva, s ő tűzött oda egy arab - gondolom szerelmes - szöveget, mintha az övé lenne... vagy amikor a fésűmet is a sajátjának érezte, s az ő szobájában találtam meg, az ő polcán, s ami a legrosszabb, telis-tele az ő szőke hajszálaival, pedig én még magam után is minden egyes alkalommal eltávolítaok minden barna hajszálat... de ha hoz olcsó vodkát Észtországból a hétvégén, akkor még lehetünk jóban :D ... jó, azért sajnálom: tegnap is egész nap sírt, mert a férje nagyon korlátolja (még Egyiptomból is; de hát könyörgök, ő választott magának olyan kultúrából.. ), nem mehet el bulizni, s sokáig még az edzőterembe se járhatott; pedig ki nézné meg?! - húú, bocsánat, de ez a fiúk véleménye is ... Silviával nagyon jól megvagyunk, ő igazi cserediák: udvartartása van, s hogy már nincs annyira hideg - s Josh-hoz sem ragaszkodik már annyira, s nem beszéli át vele az éjszakát Skype-on; pedig milyen szép is volt, mikor így éjszakáztunk együtt, itthon, 'talking to the babies', hmmm :), mindketten reggelig Skype-on :$, vagy ha nem is Skype-on, akkor sem tudtunk aludni 5-6 előtt... -, mostmár eljár bulizni, visszatért az igazi életéhez, amit akar; szabadnak lenni, s élvezni; pedig mondom, van neki egy állítólagos amerikai barátja, Josh, aki előző félévben volt itt cserediák, s azóta 'együtt vannak', de van egy olasz ex-je is, Lorenzo, aki azt hiszi, hogy még mindig együtt vannak, s ő meg 1 évig Amerikában cserediák - szóval mindig hallgatom az érveléseit a paisjai mellett, s ellen :D -; de most felszedett egy újonc portugált, Ricardo-t :) (Jó a sztorikat hallgatni, s segítőként résztvenni a kis játékaiban, mert pl. mikor először voltak együtt Ricardo-val múlt héten, akkor rám írt Skype-on, hogy itthon van-e Kätlyn, hogy ki tudnak-e jönni a szobából, mert nem akarja, hogy Kätlyn tudja - a férje jön márciusban, s hát ők ezt nem értenék meg; s jaj, már előre félünk attól is, hogy milyen büdős kajákat fognak csinálni :S ja, mert még akkor tud kiakasztani, mikor nekiáll hagymát pirítani este 11kor, s azokat a furcsa fűszereit használni, s az én szobám közvetlen a konyhánál van :S) ... Silviával tényleg jóban vagyunk, s befogadtak a csapatba - ők mind egy évre jöttek -, a 'Pollas-Haaga team' :) (spanyolul-finnül-angolul); de már akkor befogadtak 'hivatalosan' (megölelgettek), mikor még nem jött vissza Silvia, s a többiekkel (a spanyol, carignosa María, az olasz bambino Giuliano, s a brazil gustoso Rafael :D) először tea-party-ztam - előtte biliárdoztunk a 80-as évek hangulatát idéző kocsmában, ami a mosodánk és a szaunánk fölött van közvetlenül az épületünk bejárata előtt csupán pár méterre -, s kiderült, hogy én is 'horny person' vagyok, de sajnálom, nem mondhatok többet, a titoktartási kötelezettségek miatt nem beszélhetek semmiről, amik ezeken az estéken - ill. hajnalokon - elhangzanak :D De mondjuk azt, hogy ők többet nevetnek, mint én, mert az ő nyelvük közelebbi egymáshoz - spanyol-olasz-portugál -, de nekem is mindent elmagyaráznak; s a legtöbb szavajárásukat már én is átvettem, s ha szitkozódni kell valamin, akkor automatikusan használom azokat: 'basta', 'baffanculo', 'di merde', 'che palla', 'cazzo', 'joder!' a 'nagyon nem tetszés' vagy, ha valaki örült, vagy undort vált ki 'schifo', ha ügyetlenkedik valamelyikünk: 'mongola, mongolo' (a megfelelő ragozás kell, ami többeszámban 'mongole' (lányok), s 'mongoli (fiúk, vagy vegyes)), s általában annyit eszünk, mint egy 'stronzo, stronza' - s így tovább -, vagy ha csodálkozni kell 'oddio', a 'take it easy' a 'shalla'... Szeretem ezeket a tea-party-kat: csak ülni, fetrengeni, beszélgetni smink nélkül, pizsiben, vagy otthonkában.. néha nézünk filmet, de nem eleget - vagy Sex and City-t, imádják a lányok, de még a fiúk is megnézik :) -, s eddig a terveinkből sem teljesült még semmi - közös meztelen szaunázás, Suomenlinna-hoz való kilátogatás... -, de jó, hogy nyüzsi van.. ha egyedül akarok lenni, akkor csak magamra csukom az ajtót, ha társaságra vágyom, akkor csak lemegyek a többiekhez, vagy csak kinyitom az ajtót ... mostanában az elsőre szoktam lemenni - az valójában a földszint, de a finnek ilyen hülyén számoznak -, a bejárati ajtóval szemben lakik közvetlenül Rafa és Giuli - egy remete szingapúrival, akit az első közös vacsora óta - Dalila apartmanjában - nem láttam, de úgy, hogy volt buli a fiúknál, s ki sem jött a szobájából; pedig a fiúk udvariasan megkérdezték, szeretne-e csatlakozni, s a válasz egy határozott 'no' volt akármilyen excuse nélkül - wierd. María is azon a szinten lakik szintén egy szingapúri csajjal, meg egy hong kongival, de talán ők nyitottabbak - a minap ünnepelték a china újévet, s főztek, húú, azok a szagok... szeretem, hogy összejövünk kávézni, teázni felváltva a 3 apartmanban, élvezem a társaságukat. Kedvesek, hogy mindenhová hívnak, mégha nem is megyek, akkor is Silvia mindig megkérdezi, hogy csatlakozom-e, ha lefelé tart hozzájuk... A másodikon lakik Dalila (olasz), Eveli (észt, s legalább ő még visszahozza a bizodalmam az észtekbe ;) imádom, hogy ő olyan szorosan ölel meg mindig, s bár majdnem mindennap találkozunk, mindig nagyon örül a viszontlátásomnak), s Lila (akivel nem sokat találkoztam mostanában, mert a legjobb barátnője volt is, s most a párja, de ő állt eleinte a legközelebb hozzám - az első hetekben vele voltam a legtöbbet). Az első idósazkban őhozzájuk jártam állandóan, hisz őket ismertem meg a leghamarabb, de Silvia és Dalila nincsenek jóban mostanában - úgyhogy maradt a 4es, ill. velem 5ös csapat - : Dalia nem nézi jó szemmel, hogy Silviának annyi pasija van, s megrója érte; Silviának ez persze nem tetszik, s ráadásul egy új bulgár csajnak dumálta ki a háta mögött, csak ott volt Rafa is, szóval az infó körbeért, s így a másodikon nem lógunk mostanában. ... Igen, nagyon pletykás Dalila, nincs nagyon saját élete - ráférne egy boyfriend, de hát a súlyok... -, s amúgyis, tényleg mindent tudni akar, ilyen az alaptermészete - a minap vacsiztunk együtt a kis csapattal - jó, nem mintha nem lenne szinte mindennapos esemény, mindegy :) -, s egészen pontosan tudni akarta, hogy mit ettünk - elmondtam, hogy 'pasta', aztán 'what kind of pasta?', 'Tomato soup, tuna.' - amazing; s nem tudom, hogy olyan pozitív értelemben-e akar mindent tudni, mint a mi Bellánk :) well-known informator and well-informed :) Ó, a másodikon az első 2 hétben valamikor volt egy csodálatos olasz vacsora mondjuk - hmmm - Dalia csinált lasagne-t, s tiramisu-t (többnyire olasz alapanyagokból) :D s az is biliárdban végződött - kihívtak - mert a többiek szerint jól biliárdozom - ... akkor ismerkedtem meg több olasz sráccal - egy-ketten eléggé 'tamarro'-k :D (ez volt a legelső szó, amit itt tanultam; Giuli tanította még az első találkozásunkkor, s arra a fiúkra mondják Olaszországban, akik tudjátok, olyan nagyon olaszosak :) : óriás napszemüveg, márkás, passzos ruhák :D) Nos, tehát megismerkedtem pár kedves olasszal, akikkel azóta is a party-k alkalmával örülünk a viszontlátásnak - vagy a suliban -, s aranyosan mindig megkérdezik hogy vagyok, Virgilio - helyes, s nem is a mi korosztályunk, de mondta Silvia, az ő bátyja is 29, s az a normális, hogy olyan, mint egy 20 éves: buli, csajok, s nem sok felelőség - MB -, Stefano, aki egyáltalán nem helyes, de annál mókásabb, s Michael, aki meleg, s mindig ki van a feneke :)

A party-zásaim nagyon felemásak eddig - alig vártam, hogy bulizhassak, s most itt van a lehetőség, s valahogy mégsincs nagy kedvem; de mostmár I will order to myself to have fun fun fun, just like Carol in Spain :), s at least twice a week I'll go out - each Wednesday there is an ESN (this is the organisation here for exchange-students) party, so I have a go... meg hát, a belépő, vagy a ruhatár - ami kötelező ( s csak valamelyiket kell fizetni ezeken a szervezett bulikon) 'csak' 2.50 euro, egy sör 5, s még ha van cserediákos kedvezmény, akkor is 3-4, szóval... ha nem tudok eleget inni, akkor fölösleges is egyáltalán belekezdeni :S :D kifizetem a beugrót, s ennyi. Ezért sincs túl nagy affinitásom - milyen már sör nékül bulizni, mi?! :D Ezért jobbak ezek az itthoni, házon belüli bulik, akkor lépek le, amikor akarok, nem fázok, s csak pár lépést kell tennem :) Ilyen volt a 'Crazy Texas' ( Eveli születésnapja febr.5.), s Valenina (ő is a másodikon lakik, olasz, de finnek néz ki; de még az átlagos olaszoknál is hangosabban beszél - Silvia érzi magát kínosan a buszon, értitek?! lol -; vele voltam Picasso kiállításon (még szintén az első 2 hétben), s arról csak annyit: jó, hogy rávettem magam, de ahogy írtam Novának is: csak rémálmaim lesznek, annyira csúnyák, s rémisztőek voltak azok az alkotások) ...
S mindezt hét elején kezdtem írni, s most vasárnap van, s most hajnal kettőkor Ricardo miatt van pirított hagymaszag a szobámban, perfect... (Szegény, átjött főzni, mert mindig egyedül van a hetediken)... s úgy döntöttem, ezt most publish-elem, s nem írom tovább, mert pont ez az: folyamatosan tudnám írni, mert folyamatosan történik az életem :) S azt is hallottam, hogy nem tudjátok elültütökben elolvasni, olyan sokat írok :D ( Drágáim, ezek egy könyvnek a fejezetei, nem lehetnek rövidek ;) ) Szóval, hamarosan folytatom, mert mesélnem kell az iskoláról, hogy mennyire 'túl jófejek' a tanárok, hogy tudom használni a könyvtárat segítség nélkül ;), hogy a mosás sem egyserű nálunk, hogy elkezdtem edzőterembe járni - Cindy visszatér :D -, hogy Mirri-vel újra jóban vagyunk ;), hogy mennyire élvezem a mesztelen szaunázásaimat, s hogy újra tombolnak a -20 fokok, pedig volt egy enyhébb időszakunk :S

Üdvözletek:

Szaffika

Moi rakkaat ystävät! :$



... Nos, az esküvő tényleg klassz volt - I didn't have any expectations, so it was roughly easy: the wedding shouldn't meet any :) but still I liked it, I was open for new experiences in this area. ( S alkalmazott nyelvészeten megtanultam, hogy ez code-switching :) - és hogy még nem tanultam semmit?! pffff... :D ) Péntek reggel jöttek értem, még jó, hogy csak a fekete kézitáskámmal ( ? ;) ) készültem, annyi cuccuk volt, mert Hanna, az egyik lánytesója a vőlegénynek csellón játszik; s még két hegedűssel utaztam - ha tudom, viszem a furulyámat :) Az odafelé úton sokat aludtam, mert rosszul voltam - rég autóztam -, de mégsem tartottam annyira szörnyűségesnek, hogy reggel fél11kor indultunk, s csak este 7re értünk oda - máskor a Budapest-Kecskemét 1 óra 20 percet végigszenvedem... Mondjuk, azt a 70 percet végigszenvedtem, mikor CD-én - CD-én.. amazing - végighallgattunk egy prédikációt. A dalok még hagyjám, mert gospel-stílusúak voltak, még élveztem is, de az az érzelmileg túlfűtött beszéd egy bezsúfolt kocsiban... jajj...
Jó volt Kerttulit - a középső tesóm - megpillantani először, nem láttam 5 éve, de semmit nem változott... Ott volt Ayako, a finn családom 2. cserediákja Japánból - kb. 10 évvel ezelőtt -, s az első cserediákjuk is, a svájci Aline a párjával; oh, és persze úgy örültem Eerika-nak, a velem egyidős tesómnak, s a párjának, a német Moritz-nak, akikkel olyan könnyeden ment az együttlét, mintha semmi nem történt volt az elmúlt 2 és fél évben, az utolsó találkozásunk óta - Moritz-cal egyszerre emlékeztünk meg a kocsijában hazafelé, hogy az egyik flúgos rokoncsaj 2 és fél éve bezárta a kocsikulcsot a kocsiba :) és most is ugyan olyan jót mulattunk rajta. ( Moritz-ba Eerika akkor bolondult bele, mikor 4 éve nálunk töltött Kecskeméten pár napot - semmi másról nem tudott beszélni :$ -, s stoppal el is utazott utána Németországba :) )... De mikor megérkeztünk, én is beálltam a segítők sorába: asztalt terítettünk, szalvétát hajtogattunk, majd elkezdtünk gyakorolni a holnapra, mert mi szolgáltattuk a műsort az esküvőn :) Egy nagyon szép rendezvényépületben volt a lagzi - olyan, mint Lakitelken, s ezt most sokan nem értik... -, s úgy volt, hogy én is ott alszom egy matracon, s őszintén, nagyon elkeseredtem. Akartam látni az otthonom, mert kocsival csak elhajtottunk mellette a sötétben, s most tényleg nem tudom, hogy legközelebb mikor láthatom újra... Így, isi-t (apu) találtam meg bánatommal - akit mindig kenyérre lehet kenni -, a nyakába borultam, s nyöszörögtem, hogy hagy mehessek haza. "Totta kai, miksei?" - hangzott a beleegyező válasz, s erre äiti (anyu) beleegyezését is hallottam közvetlen mellettünk, mire én haptágba vágtam magam - ő a megtestesült szigor -, de nagyon örültem, hogy mehetek. Kerttuli szobájában laktunk Ayako-val, aki velem angolul beszélt - I wish she didn't -, de azt is egészen őszintén, minden igyekezetem ellenére, alig értettem mit beszél; pedig tudott finnül, s úgy esküszöm, sokkal érthetőbb volt. Minden szenzoromat bekapcsoltam, ha hozzám beszélt, s igyekeztem a pillanatnyi téma szavaiban gondolkodni - trying to creat the story -, húú, de még így is végigmosolyogtam és bólogattam a felét, hátha az elég, s reméltem nem is baj az aktuális téma szempontjából, ha mosolygok... Éjszaka otthon még ettem jégkrémet, yesyes - télen még jobb: 'agyhalál', ugye szívem?! -, s 'nekem külön fagyigyomrom van', amit iskä (apu) tud, s 2 és fél éve úgy 10 dobozzal készült mikor meglátogattam őket több, mint 1 hétre ;) ... most is találtam a jääkaappi-ban, pedig Moritz mondta, hogy nem biztos, hogy van; de náluk Joensuuban sok van - így meghívást is kaptam tőlük hozzájuk :D ... persze, amint elkezdtem enni hajnal 1kor, az egész fiatal asztaltársaság kért :P Olyan jó volt otthon lenni, abban a gyönyörű piros faházban az erdő közepén :$ Imádtam, hogy újra fürödhettem a kékcsempés fürdőszobában, ami szaunaillatú, s egy isi által csempéből kirakott pálmafa díszíti az egyik falat; a hintaszék, a kandalló, sárgarózsás bögrék, s a Mikiegeres müzlistál, amiből mindig a banános müzlit kanalaztam, Kerttuli szobája telis-tele apró kincsekkel - anya, neked tuti kacat lenne mind :D -, a hangot adó falióra, az állandó teázás.. olyan jó volt újra élvezni kicsit a finn otthont...
Reggel korán keltem, hogy rám ne kelljen még véletlen se várni. Így persze felöltözve, kisminkelve, haj-beállítva ültem az ágyszélén, s még csak könyvet sem vittem magammal, mert hát kinek lesz ideje olvasni?! ... Délben még tartottunk egy gyors próbát, s folyt a lázas, kapkodós készülődés, amit először csak szemléltem, majd fontos résztvevője lettem :) - a táncosok nem fogják elhinni, de különösen felhívnán Bellám, Katám, Évikém, s Zsuzsim figyelmét, hogy ez valóban így történt, s fényképekkel tudom bizonyítani :) -, én csináltam a lányok haját! :D Először Kerttuli kért meg - húú, nagyon izgultam -, de közben odajött a Mari ( a vőlegény lánytesója szintén ) - s vicces, mi, de ez nem becenév :D ; na mindegy, odajött -, s megdícsért, én meg kis fejbiccentésekkel, s szembehunyással jeleztem, hogy 'persze' - lehet illedelmeskedni, de ebben a témában nekem nem kell, tudom én, hogy mi a helyzet ;) -, de a végén újra nagyon dicsérgettek mindketten - ó, mondtam, hogy tényleg nem kell ám, nem baj, ha nem tetszik, de nekik valóban tetszett - bár én még akkor sem hittem el - csak egy kontyot csináltam, s virágot tűztem bele... aztán a menő kocsiban - emlékszel Évi?! - Eerika haját csinálam meg ugyanazzal az eljárással, de komolyan mondom, még jobb lett, mint az előző - a gyakorlás ;) -, de a 'mesterművem' a templomban alkottam Marinak :) S érdekes, az én kiengedett hajamat dícsérték - Bellának igaza van, meg kellene próbálkoznom a samponreklámokkal :) A vőlegény anyukája is megkért, hogy igazítsam meg a haját, amit a fodrász csinált még jópár órával, s pár száz kilométerrel odébb, s mondta, ha tudja, hogy van itt fodrász, el se megy :$ - na, ezek után biztos magasak lesznek az elvárásaitok a bizonyítandó képekekkel kapcsolatban, de légyszi ne, lányok, tudom hol a helyem :) amúgy is, az összes hajba óriás virágot tűztem, a fele nem látszik a munkámnak :)
Szerencsére gyors szertartás volt - a testvérekből, rokonokból álló zenekar játszott, s csillagszóróztunk az ajtóban, mikor kijöttek - galambok, rizs, vagy rózsaszirmok helyett; télen ez a való :) S innentől kezdődtek az újdonságok... A rendezvényházban kellett sorba állni, hogy gratuláljunk az ifjú párnak, s a szülőknek. Ezután foglaltuk el a névre szóló helyeinket. Kerttuli volt az est levezénylője, s ő felkérte a szülőket egy-egy beszédre, majd lehetett enni. Nagyon finnes volt a menű svédasztal szerűen: lazac, főttkrumpli, saláta, tésztasaláta, sajtok, rozskenyér... inni - nevetni fogtok; én nem nevetek, mert nekem is ez a normális itt, s én is azt iszom minden ebédhez - tejet lehetett, vagy szörpöt... egy darabig eltartott míg leesett, hogy nincs alkohol - csak a glögi volt, amivel koccintottunk az ifjú párra még a legelején; de én addigra valójában megittam, mert nem tudtam, hogy azért kell elvenni a gratuláció után az asztalról a kis poharakat glögivel, benne fincsi mandula és mazsoladarabkákkal - s nagyon szomjas is voltam :$ Tehát, lagziban tejet ittam a tipikus finn estebédemhez :) Ezután műsorok köveztek - még szerencse, hogy a lányok játszanak hangszereken, így ők sok zenés műsorszámot tudtak szolgáltatni az esthez. Ú, de voltak játékok is, na azok klasszak voltak - én is felakarom használni őket az én lagzimban, úgyhogy addig szabadalmaztatom: stipi-stopi. Az egyik játékban egymással háttal kellett ülnie a párnak, s kérdéseket tettek fel nekik, melyekre válaszolni csupán a neveik felmutatásával kellett, kire vonatkozik inkább a válasz. A legnehezebb válasz arra született meg, hogy ki döntötte el az új szekrény helyét :) A másik játékban egy táblán szerepeltek az állítások, s azoknak a vendégeknek kellett felállniuk, akikre igazak voltak, s a párnak kellett kitalálni a kapcsolatot az állók között, s így megfejteni a táblán épp szereplő állítást - pl. akikkel már nyaraltak külföldön -, s ha nem tudták megfejteni, büntetést kaptak. Na, az egyik büntetés számomra volt a legviccesebb, s eleinte én is büntetésnek éreztem :$ mert nekem kellett polskát tanítanom a párnak úgy, hogy én is csak előző éjszaka tanultam - vicces videó lett :) A második büntetés az volt, hogy különböző nyelveken kellett szerelmesverseket felolvasniuk egymásnak - a magyart természetesen én szolgáltattam Ilyés Gyula jóvoltából. A harmadik játék roppant kedves: a vendégek körbeálltak, s zenére körbeadtak egy papírtáskát, benne 12 képeslappal az év 12 hónapjára, s akinél megállt a zene, az illetőnek egy lapot ki kellett húznia a táskából, s felolvasni a kis feladatát az év egy adott hónapjára: én a 63 vendég közül voltam olyan szerencsés, hogy 'kaptam' egy képeslapot: szeptemberben egy képet, vagy képeslapot kell majd a párnak küldenem megemlékezésem jeléül. ... Persze, következett a szószerinti kávészünet - ha 2 óra eltellik kávé nélkül, a finnek már rosszul vannak :P -, ami mellé persze az aláfestő zenét a kis zenekarunk szolgáltatta, s a kávé mellé volt leipäjuusto - aminek vizenyős gumiíze van, s talán pont azért különösen drága, mert nem finom; de lakkahillo-val, ami csak Lappföldön terem - az azért olyan drága, de legalább finom; s az máris felhozza a leipäjuusto-t a 'finom különlegességek listájára' :) Ó, de utána következett az igazi kis műsor: bemutattuk, hogyan ismerkedett meg a fiatal pár - tudtam, hogy egy (egyházi)kórusban énekelnek együtt, de nem tudtam, hogy egy hittankörbe is járnak - hú, nekem ez kicsit sok volt... S most jön az eddigi legnagyobb poén - a legrövidebb szereplésem, de Táncosok, jobban lehidaltok, mint a hajkészítésen - a kis műsorunk egy énekkari próbával kezdődött, s én játszottam a karmestert, s meg kellett adnom 3 tiszta hangot - most hallottalak Kata és Évike röhögni titeket Helsinkiig :) Na, mármost: Évike tudja, hogy tudok tisztán énekelni, ha áll mellettem egy tiszta hang, de így, hogy nekem kell magamtól, sőt, mielőtt nem is hallhattam egy tiszta hangot sem ... :) de nem sikerült rosszul, s visszaénekeltél :) ... A legnagyobb furcsaság az volt a számomra, hogy az ajándékokat egy asztalra kellett rakni levéllel ellátva, s szerintem ez nem szép dolog: nézegetni, hogy 'nézd már ő mit vett, hehe'. Pláne, hogy az ajándékokat mi, a lánytesók csomagoltuk ki - äiti utasított bennünket, s ez így a szokás -, s így aztán a becsomagolt ajándékokról is kiderült mi volt bennük - s 'szépen' körbe is járta mindenki... De nem is az alkohol hiánya, a visszataszító ajándékmustra volt a legfurcsább, hanem az, hogy már 9kor vége volt! Rettenet! Nálunk reggelig buli van, s ez így a jó... Mi volt ezért 10kor? A megmaradt vendégek ( felnőttek csak, hogy még tisztább legyen ), neki álltunk társasjátékozni. Na már most, ez mind klassz, mi is szeretünk activityzni :) ( a húzókamattal és a luxuscikkel Carlával verhetetlenek vagyunk, s még a szólásos-közmondásos activity is jó, még ha a felét nem is ismerem, pedig állítólag magyar vagyok :) 'Még a vén kecske is megnyalja a sót' - ezt megtanultam csajok :D 'S fűvel, fával...' - de az máshol is szerepelt :P ) De akkor is, könyörgöm, ez egy esküvő, nem lehet Tabut játszani - ahogy azt tettem :) ... Másnap megint korán keltem, mentünk takarítani, kajátcsomagolni - hoztam äiti sütijéből, s a lohta-ból :) A hazaút hosszabbnak tűnt, de kellemesebb volt - a vőlegény anyukája egy tünemény, akiről kiderült, hogy az apukája a 60-as években fontos kormánytag volt -, kivéve azt a kis apróságot, hogy egyszer nagyon kellett pisilnom - tudom, tudom, témánál vagyunk... :$ Odafelé nem volt gond, többször megálltunk, s visszafelé reggel alig ittam, s nem tudom, egy órával indulás után olyan hirtelen tört rám a dolog. Nagyon nem akartam szólni, de nagyon fájt. Általában véve könnyű lenne Finnországban megállni az út szélén, mert vannak fák, s nem is jön senki, de most persze kifogtunk egy olyan részt, ahol csak nagyon messze voltak fák, s not just rarely lakott volt - sőt, egy darabig nem is mertem mondani, hogy Magyarországon nem nagy dolog megállni az út szélén; féltem, hogy még lenéznek, vagy ilyesmi. Eszébe jutott Helinek ( mellette ültem a vacsorán, s őt kérdezgettem többnyire a finn esküvői szokásokról, roppant aranyos ), hogy nem messze van egy sportcentrum. Én addigra már rég kigomboltam a nadrágomat, az övemet, s mint a filmekben, a sportcentrum ajtajában álltunk meg, hogy kipattanjunk az anyukával, s fussunk be :) ( a pulóveremmel próbáltam takargatni hiányos öltözékem ) Halljátok, ennyire még az első Harry Potter alatt sem kellett pisilnem az első sorban a moziban, mikor a harisnyámat tartottam el magamtól, hogy semmi még csak hozzám se érjen, s csúsztam le a székben, hogy még a testsúlyommal se nyomjam a hasam; de még az új Batman-en, s a DaVinci kódon való szenvedéseim sem tesznek ezen túl :) Még utána is nagyon fájt - nem volt az a megkönnyebbült érzés - így néztem még 6 órának elébe, de szerencsére, már nem volt gond :$

Na, akkor már ti is tudtok mindent a finn esküvőkről. A képkeket a http://indafoto.hu/sofinland/collections -ön láthatjátok, mert figyelmeztettek, ha túl sok képet töltök fel a blogra, hamar elfogy a hely, s akkor hová írok?! :$ Tessék nézegetni, s tessék feliratkozni a rendszeres olvasók listára, s tessék kommenletgetni :)

Moikka,

Sofianne

Kedves Nyunyukák - és Más Kedves Olvasók, akik nem érzik magukat Nyunyukának!

Hallottam, hogy sokan várjátok a bejegyzéseimet; így hát nem is várattatlak benneteket tovább :)

Először így szerettem volna elkezdeni az első bejegyzésemet: 'Érzelmileg már megéltem hegyeket-völgyeket, melyek inkább dombok voltak, s szakadékok', de mára már inkább így kezdeném: 'Már otthon érzem magam, s ez a 2 hét valójában 2 hónap volt ...' ( az 5 hónapot 5 évnek fogom érezni... ) ... Valóban nehéz erről a 2 hétről beszélnem, az intenzivitását sorokba formálni, csak úgy cikáznak a gondolataim az új kisbarátokról, a sikertelen bulizásokról, az első hétről az egyetemen, a flúgos észt lakótársamról, a nehézkes, de állhatatos munkakeresésről, a minusz 15 fokokról, az első napomról a gym-ben, a meghitt tea-partykról, az állandó fáradtságról, s a furcsa okairól, hogy éjszakai életet élünk nappali helyett - vagy épp mindkettőt, s ezért írok az ágyban is inkább...

De ott hagytam abba, hogy 8-án pénteken felkeltem 'időben', hogy kicsinosítsam magam - mindenki tudja milyen fontos az első benyomás, nem kell ecsetelnem -, s azért, hogy bőven legyen időm megtalálnom a Porthania-t, ahová az orientációs kurzusra kellett mennem. Magamhoz képest nagyon is szokatlanul, megaláltam mindenféle nehézség nélkül :) és örültem, hogy még van 20 percem, de nem: 40 percet késtem :S A telefonom nem állíotta át magát automatikusan, pedig azt hittem, hogy van annyira 'intelligens', de tévedtem. Nagyon haragudtam magamra, s nem amiatt, hogy lemaradtam valami fontosról, hanem ilyenkor az ember utál magának helyet keresni. ... húú, nagyon hosszú 5 óra volt, azt a mindenit. Jegyzeteltem szorgosan, de még arra sem volt erőm, hogy azóta visszaolvassam :) a legfontosabbakat, a legégetőbbeket megjegyeztem - vagy sokszor megkérdeztem a többeiektől, ahogy szoktam ;) hogy 'mit is kell csinálni, hol és mikor?' :$ vagy együtt csináltuk meg :$ Az orientáció után csoportokba osztottak bennünket. Én a padsorban már direkt felöltöztem, hogy egy pillanat alatt ott teremhessek, ha szólítanak, s ez így is volt, csak elindultunk az ajtó felé gyorsan - én is haladam gyorsan, csak közben a sálammal próbáltam becsavarni magam, s mire felnéztem ( de nem volt több 3 másodpercnél ) az ajóban, már el is eltűntek. ( Mind a mai napig állítom, hogy ez lehetetlen ). De ezúttal nem csak én voltam ilyen béna :), hanem 2 görög is. Így kaptunk egy új csoportot, de hiszem, hogy nem volt véletlen ez az ügyetlenkedés a sorstól - bár mondom, 3 másodperc alatt NEM tűnik el 20 ember; főleg miközben az összes csoport az aulában táborozik, mindegy (Erre mondaná Kata, hogy "Persze, persze :D") -, így ismertem meg Zuzzanát és még aznap a Többieket... Az eager beaver tutorunk kiválasztotta a legzajosabb helyet, hogy leüljünk körbe egy rövid bemutatkozásra. Csak a mellettem ülőket hallottam, a csoport 90%-nak csak az erőködését láttam, hogy hangosan beszéljen. Nem baj, mellettem ült Zuzanna (lengyel), akiről nagyon hamar kiderült, hogy szomszédom, méghozzá csupán egy karnyújtásra - tudok úgy kopogtatni az ajtaján, hogy az ajtómban vagyok ;) ráadásul ő is angolszakos; s nem utolsó sorban szimpatikus is ( bár már furcsának tartom, de maradjunk abban, hogy rendes ;) ) - úgyhogy ez volt az első pillanat, mikor nem láttam kilátástalannak az ittlétem. Amint átmentünk a main buliding-be, ott már a horvát Margaret-ával is megismerkedtem, aki Pécsett volt múlt évben cserediák, s magyart tanul Zágrábban - bár asszem ezt lényegtelen volt leírnom, mert nem hiszem, hogy túl sok közöm lesz hozzá, de mindegy :P. ... Nagyon leszívta az agyamat ez a nap, s jó volt valakivel hazamenni (Zuzanna). Át is inviált egy lengyel kávéra - nem tudom, hogy tényleg így iszzák e, de nem szűrtük le a kávét, hanem csak úgy belekanalaztuk a bögrébe, majd ráöntöttük a vizet, s vártunk, míg letelepszik az aljára a zacc; mindenesere nekem furi -, és közben lengyel és magyar Boci csokit ( barackos-kekszeset, a kedvencemet ) majszolgattunk. Megismerkedtem Lilával ( a másik lengyellel, aki alattunk lakik, s róla még tuti, hogy sokat hallotok ;) ), s aranyosan meghívást kaptunk vacsira: az olasz Dalila pastat csinált - yesyes :D. Nagyon örültem, hogy végre eszek - méghozzá olasz kaját -, de elsősorban persze azért, hogy megismerkedhetek emberkékkel, akik itt laknak - és gyakorlatilag velük élem az életem. Bizakodva tekintettem az estére..... és napokkal ezelőtt itt hagytam abba az írást, méghozzá azért, mert Silviával úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a napos szombat délutánt - igaz, már 3 óra volt, s 4kor már sötétedik, de azért csak felkerekedtünk, hogy majd IKEAzunk, amiből Fórumozás lett (centrumban egy bevásárlóközpont - fontos, hogy nem messze a buszmegállótól :) ami azért annyira, de annyira fontos, mert nem tudom eléggé apalosan leírni, hogy milyen hidegeket élünk! Tényleg! ... a kezem kesztyűben úgy fázik, mintha csupaszon hóba dugtam volna! Elképesztő. Komolyan nagyon szúr a homlokomnál, a füleim mögött - még semmilyen síelős viharban nem éreztem ilyen nyomó fájdalmat ... Már annak örül az ember, ha -6, -7 van - s 0-nál nem is több a vágyam :$ - , de általában -15 van, s éjszaka -20, or even worth. Az ember csak bent akar maradni - többek között ezért sem megyek ( se Silvia ) bulizni, mert olyan rettenetesen hideg van. Majd márciusban, áprilisban... Csak rohanok az utcán - néha meg-megállunk egy kép erejéig ( <- a vasútállomás a gömböket tartó bácsaikkal, akik a vasútállomás reklámarcai, komolyan - fura, de nagyon is szép egy vasútállomáshoz képest úgy általában; de azért I'm still in love with Nyugati :D -; és Editkének most igaza van, ezen olyan, mintha parókám lenne :S :D) ( ezek is egymás folytatásai, az a szürke a színház ), de aztán spuri tovább, mert a vége tényleg fagyhalál lesz, s akkor legalább nem jött el feleslegesen az a sok kedves ember a búcsúztatómra :P (; ugye Benedek?! 'Csak félév!' :P ) - na jó, nem leszek morbid a továbbiakban... A hideggel kapcsolaban én még rosszabb helyzetben is vagyok, mint a többiek :S az én szobámban a fűtés rakoncátlankodik: néha van kedve fűteni, de inkább nem, s akkor sem 'hűdenagyon' :S s bár nagyon fel vagyok öltözve, lassan kezdem elveszíteni a hideg iránti tolerációmat; vagy ahogy nemrég fogalmaztam meg:"most kezdem elveszteni az uralmamat a hideget kibíró képeségem felett". S amilyen fázós is vagyok amúgy: ez is rátesz egy nagy lapáttal az álmatlánságomra - ma reggel is arra ébredtem, hogy vacogok, meg a macskák; jajj, majd arra is kitérek :S. ( Most is didergek, de a forró vízzel való rendszeres kézmosás sem segít ). És holnaptól még a kényelmes párnámról is le kell mondanom :S, ami nászajándék ;) De van még 2 párnám, s egyet még Silviától is kaptam; sőt, huzatra sem kell költenem, mert az előző lány hagyott itt - aki állítólag magyar volt, de Zita ( magyar lány, már az előző szemeszterben is itt volt ) elmondta, hogy felvidéki magyar volt ( ami lássuk be, nem egészen ugyanaz... ) és Zita nem is értette mit beszél :P ... - nem beszélve a rugókról az ágyamban! Terrible! Pedig már fordítottam az ágyon egyet - itt azért kevesebb rugót érzek a hátamban ;) de ha nem a rugókkal, hát a mikrofonnal ébredek a hátamban :P Oh, de legalább már valahogy kinéz a szobám :$ Első héten sokat ügyeskedtem részben talált és hozott alapanyagokból (Éljen a kreativitás!), íme: (<- ott ülök most is, képzeljétek el kac-kac ;) Új szerzemény egyedül az a 2 eurós muumis alátét, hisz a gép előtt eszem a legtöbb alkalommal virtuális társasággal, ha nincs 'valódi', ami nagyon ritka, de megesik a nappaliban, mint pl. múlt vasárnap: ( I love Italian food :))de vissza a szobámhoz: (<- annyit tesz: 'Üdvözlet Finnországban' )

Még készült pár nagyon-nagyon gyors kép az első héten a bevásárló utca elején, Finnország legnagyobb bevásárló központja előtt haha (Stockmann):
vagy egy másik nagy nevezetesség, a Tuomiokirkko, the Big White Church :) just next to my school:

Most ennyit, ezt is már napok óta írom ( s rájöttem azóta, hogy az ágyban nem kényelmes:P )- holnap elutazok - jajj, de jó lesz 3 nap alatt 2szer 500 km-t végignyomorogni egy kocsiban :D :S ... nem, nem, komolyan örülök, hogy mehetek: rég voltam esküvőn, pláne finnen még sosem; de már írta az egyik tesóm, hogy mindenki szerepel, úgyhogy gyakorlunk péntek este ;) (:S) Várom. Coming back. And we will continue. :)